• 18. januára 2026

    Január 17-én, szombaton lépett először pályára a KFC B-csapata a téli felkészülési időszakban. A losonci pályán a hazai MŠK Novohrad Lučenec gárdája fogadta őket, akik jelenleg a 3. liga középső csoportjának 7. helyén állnak. Végeredmény: Losonc (Lučenec) – KFC B 1:3 (0:2) Gólszerzőink: Ivanics Z., Kis D., Vojtko I. Már az első félidőben lendületes, szemet gyönyörködtető játékot mutatott a csapat. Két remekül kidolgozott kontra után találtunk be: először Ivanics villant, [...]

  • 22. novembra 2025

    Radványi Miklós vezetőedzőt nagyon értékes három ponttal ajándékozta meg a csapata. A szülinaphoz és a győzelemhez is szívből gratulálunk! Azok után, hogy ebben a szezonban legalább négy meccsünk ment el a vegjátékban, illetve a ráadásban, az égiek ezúttal lilába bújtak. Mondtam is a meccs után a mesternek: Most valamit visszaadott a Teremtő a Slovan ellen balszerencsésen elhullajtott pontokból. Hát, igen, - mondta Miki -, az élet X-re játszik! Az összecsapást [...]

  • 9. novembra 2025

    A pozsonyi Slovan otthonában rendezett rangadón a Komáromi FC szűk két héten belüli második mérkőzését vívta a pozsonyi óriás ellen, és bár 3:2-es vereséget szenvedett, a lilák küzdeni tudása méltó dicséretet érdemel. A bajnokcsapat villámrajtot vett, a mérkőzés eleje rémálomszerűen alakult a mieink számára. Marcelli már a 10. percben rést talált a KFC védelmén: egy gyors akció után a tizenhatoson belül üresen maradt, és a bal alsó sarokba lőtt, Száraz [...]

  • 4. októbra 2025

    Komárom és Eperjes összecsapása igazi erőpróba volt a mai napon, amely leginkább egy szumó birkózáshoz hasonlítható, ahol két egyenlő erővel bíró gárda feszült egymásnak. A mérkőzés javarészt a tipikus „16-ostól 16-osig” zajló küzdelem jegyében telt, nagy helyzetek nélkül, ahogy azt a csapatok edzői is kiemelték a meccs utáni sajtótájékoztatón. Mindkét oldalon akadt egy-egy említésre méltó lehetőség. Az eperjesiek egy kapufával jelezték, hogy nem adják könnyen magukat, míg a komáromi csapat [...]

  • 4. októbra 2025

    A Niké Liga tizedik fordulója izgalmas derbiket ígér, ahol többek között újoncok és tabellaszomszédok csapnak össze a kulcsfontosságú pontokért. Csapatunk ma, október 4-én Aranyosmaróton, 18 órától az eperjesi Tatran gárdájával méri össze erejét. Az első ligában először. Mindkét csapat viszonylag jó formában várhatja a találkozót, hiszen legutóbb értékes döntetlent értek el. A mieink a csallóközi derbin, Dunaszerdahelyen, míg az eperjesiek a nagy keleti rangadón, a szomszéd várban, Kassán ikszeltek. A [...]

  • 28. septembra 2025

    Gól nélküli döntetlen született B-csapatunk és az MŠK Szenc (Senec) Ógyallán játszott összecsapásán. 0:0-val zárult a vasárnap délutáni mérkőzés, amelyet Ógyallán, 132 néző előtt rendeztek. A találkozón egyértelműen a mi fakócsapatunk dominált, de a szenci védelem jól állta a sarat. A mérkőzés első említésre méltó momentuma a 14. percben érkezett, amikor a vendégek egy kontratámadásból kapufát lőttek. A folytatásban azonban már a mi fiataljaink és  az A-csapatban kevesebb játéklehetőséget kapó [...]

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!